Határtalanul!
Program
KIK VAGYUNK?
MIT AKARUNK?
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
határtalanul! jövőtervezés
Túl kell terjedni a tanulmányi kiránduláson, ha tetszik, ki kell egészíteni, teljessé kell tenni azt: fel kell építeni a Határtalanul! márkát, internet alapú információ szolgáltatást kell indítani, vetélkedőket kell életre hívni, a szimpatizánsokból hálózatot kell építeni, oktatási segédanyagokat kell készíteni, a külhoni tematikát be kell építeni a pedagógus továbbképzés rendszerébe, további forrásokat kell bevonni.”
Apáczai Közalapítvány adatai
   
koncepcióterv készítésére
A határon túlra irányuló iskolai kirándulások koncepciótervének elkészítésére kaptunk megbízást Dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkártól, 2010. július 20-án. Mint ismeretes, parlament előtt van a kapcsolódó határozati javaslat. A megbízás kiterjed a Magyarság Háza, valamint a Nemzeti Összetartozás Napja iskolai bevezetése koncepciójának előzetes kidolgozására is, az Apáczai Közalapítvány projektirodájának keretei között.
HATÁRTALANUL!-2010
A Közalapítvány legfontosabb célkitűzése 2010-ben a HATÁRTALANUL! projekt sikeres megvalósítása. A siker talán alapot ad ahhoz, hogy a projekt országos léptékűvé váljon és így egyszer valamennyi magyarországi iskolás megismerhesse a szomszédos országok magyarlakta területeit, az ott tanuló magyar diákokat.
Az Apáczai Közalapítvány közhaszna
   
Határtalanul! Program
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Budapest, I. Szentháromság tér 6.
1250 Budapest, Pf: 32
program@hatartalanul.eu
+ 36 1 302 53 03
e-mail: program@hatartalanul.eu
Expressz infó első kézből a Határtalanul! csoport tagjainak.
Erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki kollégiumokban.
Magyarok, itt, a Kárpát-medencében.
Ha nem tudja, a magyarlakta területeken hová utazzanak...
Ahol utolsó magyarokkal is találkozhat. Ha siet.



„…Az oktatásügyről csak úgy érdemes gondolkodni, ha a hozzá kapcsolódó terv egészében és egyes elemeiben is létező és valós gondokra válaszol. Melyek tehát azok a jelentősebb problémák, amelyekre a nemzetpolitika cselekvései felépülhetnek és milyen célokat kell beteljesíteniük e cselekvéseknek? A jelen és a közeljövő tennivalóit meghatározza 1) a magyar népesség fogyása, 2) a biztonság hiánya a külhoni relációkban valamint 3) a nemzet széttagoltsága…”

Letölthető: Növekedés, biztonság, egység (pdf)  
 
 
„… Mi az akadálya, hogy magyarországi diákok a szomszédos országok magyar tannyelvű szakközépiskoláiba menjenek gyakorlati részképzésre? A válasz egyszerű: mert nincsen emberi kapcsolat a különböző országokban működő magyar tanintézmények vezetői között. Nem ismerik egymást, egymás intézményét, és így az együttműködés lehetőségeit
sem…”
 
Bővebben: www.magyariskola.hu
Figyelem! Az oldalon  térképek találhatók. Egyes régebbi böngészőverziók használata esetén ezek néhány funkciója nem érhető el. Ilyen esetben javasoljuk frissítse böngészőjét.

A leggyakoribb böngészőtípusok támogatott verziói:

Internet Explorer 8 vagy újabb,
Mozilla Firefox 3.0 vagy újabb,
Opera 10 vagy újabb,
Google Chrome